Önkéntes segítők jelentkezését várjuk

Feltöltve: 2021-04-14

Ezúton fordulunk minden jóérzésű, segítő szándékú alsómocsoládi lakoshoz, aki szabadidejében szívesen tenne önmaga és a környezetében élők egészségéért, testi-lelki feltöltődéséért.

Az önkéntes munka nemcsak emberi, önzetlen cselekedet, de mindaz, amit szívből adunk, előbb-utóbb mindig visszatalál hozzánk. Ezen kívül jót tesz a közérzetünknek, lelkünknek, hogy olyasmit adhatunk, ami számunkra erőfeszítést nem igényel, a másiknak viszont az életét változtathatja meg.

Településünkön folyamatban van egy új séta útvonal kialakítása azoknak, akiknek az erdei kirándulás, a nehezebb tanösvények bejárása már gondot jelent. Számukra is szeretnénk biztosítani az élményt nyújtó séta lehetőségét, ami az egészségük megőrzésében, a régi erejük visszanyerésében is nagy segítség lehet.

Terveink szerint a sétaút az Őszi Fény Idősek Otthonától indul, a Faluház felé haladó teljes kört bezáró útvonal lesz, ami 8 pihenővel lesz színesítve. Minden megállónál meg lehet pihenni, padok lesznek kihelyezve, ezen kívül minden megálló más és más élményt, izgalmat fog nyújtani. Az otthonban élő szépkorúak – akik már több mint egy éve elzárva a családtagjaiktól, embertársaiktól, a világtól és minden szórakoztató programtól igazi hősként viselik ezt a nehéz időszakot – nagyon várják, hogy kisétálhassanak a szabadba, embereket láthassanak. Reméljük, mire az – elsősorban az ő igényeiket szem előtt tartva létrehozott – útvonal elkészül, addigra magunk mögött tudhatjuk ezt a hosszú, nehéz időszakot.

Az idősek otthonában élőket szeretnénk kimoccantani, kihozni őket a szabadba, és ehhez szükségünk lesz a község lakosainak segítő kezeire, akik szívesen tennének sétát idős emberek társaságában. Ez persze nagy felelősséggel jár, hiszen vigyázni, figyelni kell rájuk, viszont együtt minden állomásnál izgalmas programban lehet részük. Mindenki szabadon engedheti a fantáziáját, kedvére hozhat ötleteket is, amivel különlegessé teheti a közös sétát, ezzel közelebb kerülve egymáshoz.

Aki kedvet érez magában ehhez a felelősségteljes, de annál szebb feladathoz, bátran jelentkezzen Mészáros-Taller Mariettánál a +36-30/908-3614-es telefonszámon vagy Messengeren keresztül!



Legfrissebb híreink